Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A balkáni hadjárat

2011.05.08


Miután letett az angliai invázióról, Hitler kelet felé tekintett. 1941 februárjában jóváhagyták a Barbarossa hadműveletet, a Szovjetunió elleni támadás tervét. Előtte azonban rendezni kellett a balkáni helyzetet. 1940. október végén ugyanis az olasz csapatok Albániából kiindulva (1939-ben került olasz fennhatóság alá) megtámadták Görögországot. November 5-én azonban az olasz támadás elakadt. Decemberre a frontvonal már albán területen húzódott. A németek jelentős erőket csoportosítottak át a balkáni hadjáratra. A támadás két fő irányból, Bulgáriából és Magyarországról indult 1941. április 6-án. A németek napok alatt elfoglalták Belgrádot, amit súlyos légitámadás is ért. Április 10-én kikiáltották az önálló Horvátországot. Jugoszlávia fennmaradó részét német, olasz, bolgár és magyar megszállási zónákra osztották. Április 15-én a Bulgária felől és az északi irányból előrenyomuló német páncélos oszlopok görög területre lépve folytatták az offenzívát, és három nap alatt elfoglalták Athént. Április 17-én a jugoszláv haderő letette a fegyvert. Időközben Görögországba brit csapatok érkeztek, amelyek a Korinthoszi-csatorna mentén próbáltak védelmi vonalat kialakítani. A gyorsan támadó németek azonban két nap alatt áttörtek, és április 21-én Görögország megadta magát, a briteket kivonták. A hadjárat utolsó epizódjaként májusban mintegy 6000 ejtőernyőssel – súlyos veszteségek árán – a németek elfoglalták Krétát. A krétai támadást 1941. május 20-án indították meg a németek.

A Szovjetunió megtámadása

A Szovjetunió elleni támadás tervét - azaz a Barbarossa tervet - már 1941. február 4-én jóváhagyták. A támadást többek közt a balkáni események miatt június 22-re halasztották. A Barbarossa hadművelet három irányban írta elő az előrenyomulást. Északon Leningrád felé kellett támadni, középen Szmolenszken át Moszkva felé törtek előre, délen pedig Ukrajnán át a Donyec-medence és a Fekete-tenger felé nyomultak (utóbbi támadást román és szlovák, később magyar csapatok is kiegészítették). A fő célkitűzés – a Vörös Hadsereg teljes megsemmisítése mellett – a Leningrád-Moszkva-Rosztov vonal elfoglalása volt, ahonnan a Luftwaffe már elérhette az utolsó szovjet iparvidéket az Urálban, hogy azt légitámadásokkal kiiktassák. Az, hogy a német-szovjet összecsapásra előbb-utóbb sor kerül, a szovjet vezérkar számára is világos volt. A szovjetek úgy értékelték, hogy a Vörös Hadsereg 1943-ra készülhet fel megfelelőképpen a háborúra.

Sztálin – kihasználva a Molotov–Ribbentrop-paktumban a Szovjetunió számára biztosított lehetőséget – minden erejével igyekezett az időt húzni. A háború a Luftwaffének repülőterek elleni támadásával kezdődött. A szovjet légierő gépeinek nagy részét (mintegy 6000 gépet) a földön semmisítették meg, így az első hetekben szinte korlátlanná vált a német légifölény. A németek az előző hadjáratokban bevált taktikát alkalmazták: légierejükkel támogatott páncélos és gépesített erőikkel mélyen benyomultak a szovjet csapatok mögé, elvágták az utánpótlási vonalakat, hatalmas katlanokat hoztak létre. A Szovjetunió már a háború előtt megkezdte iparának áttelepítését keletre. Stratégiai célja az volt, hogy az Urálon túli és szibériai övezetek nyersanyag illetve ipari termelése elérje a Szovjetunió hagyományos ipari központjainak szintjét. A felfejlesztést a német támadás után rendkívüli mértékben felgyorsították. 1941. szeptember 30-án a páncélos hadtestek megkezdték a közvetlen támadást Moszkva ellen. November 25-én egy páncélos ék elérte Moszkva külvárosát, december 1-jén azonban a német támadás véglegesen elakadt. Miközben a németek kimerültek, Zsukovnak december elejére friss erők álltak rendelkezésére. Addigra részben újabb seregtesteket sikerült felállítani, részben pedig – miután a szovjet vezetés meggyőződött arról, hogy nem kell japán támadásra számítania – a távol-keleti térségből és Szibériából vezényeltek át csapatokat.

Moszkva előtti frontszakaszon a Vörös Hadsereg december 6-án ellentámadásba ment át. A január közepéig tartó támadásban mintegy 300-500 kilométerre sikerült visszaszorítaniuk a németeket, és ezzel elhárult a Moszkvát közvetlenül fenyegető veszély. A Moszkva előtti német vereség a villámháború kudarcát jelentette. Az utánpótlási vonalak végletes megnyúlása mellett ebben szerepet játszottak a korán beköszöntött őszi esőzések, melyek szinte járhatatlanná tették az utakat, majd a kemény orosz tél is. Viszonylag rövid hadműveleti szünet után a szovjet vezérkar 1942 tavaszán a nyugati és a déli irányban egyszerre próbálta felújítani az offenzívát. A szovjet páncélosok áttörték a német védőállásokat, és több mint 100 kilométert nyomultak előre déli irányban. Itt azonban megindult a német ellentámadás. A németek nagy nyári támadása – eltérően az előző évitől – már nem három, hanem csak egy hadműveleti irányban indult meg. Miközben Dél-Oroszországban fellángoltak a harcok, a front középső és északi szakasza alig mozdult.

A németek a Szovjetunió elleni hadjáratot néhány hónaposra tervezték, de nem számoltak a hatalmas távolságokkal, a kimeríthetetlen szovjet embertartalékokkal és Sztálin „felperzselt föld” taktikájával, azzal, hogy a lakosság minden használható dolgot elpusztított, vagy a hátországba szállított, mielőtt a megszállók odaértek volna.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kovacsfa@citromail.hu

(kovacsfa, 2012.12.23 19:39)

Ez a wikipédiáról való. Miért nem tünteted fel a forrásodat?